Árháború jön a magyar cigarettapiacon?

Újabb árháború bontakozhat ki a magyar cigarettapiacon a Napi Gazdaság szerint, s az árverseny vége az lehet, hogy a költségvetésbe a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából is kevesebb bevétel folyik be. A Napi szerint a BAT két kulcsmárkájának fogyasztói árát jelentősen, 60-80 forinttal mérsékelte.

Az már most borítékolható, hogy a versenybe a Philip Morris is beszáll majd, s nemcsak a közepes árfekvésű termékek kerülnek lefelé menő árspirálba, hanem az alacsony árú kategória, s akár a prémium márkák is.

Az illetékes szaktárca az iparággal folytatott szakmai vita után olyan jövedékiadó-szabályozási tervezetet készített, amely – igazodva az uniós elvárásokhoz – növelte volna a cigaretta jövedéki adóját, miközben szűkítette volna a cigaretta és sodródohány közti “árnyílást”. Ehhez képest azonban olyan tervezet került a kormány elé, amely kiskereskedelmi árban kifejezve 15,9-16,2 forintnyi hatással lenne minden egyes termékre, vagyis az árolló nem zárulna.

A szabályozástervezet a korábbi 14 milliárd forint helyett már csak plusz 10 milliárd forint bevételt remél – árháború nélkül, azzal együtt azonban legfeljebb 4-5 milliárd többlet kerülhet a kasszába – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ráadásul a jövő év elejére begyűrűző árháború miatt a gyártók már az idén alacsonyabb árú adójegyet “spájzolnak”, vagyis a kormányzat az idénre tervezett néhány milliárd extrabevételről is lemondhat.

Hirdetés