5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAugusztus 6-án iktatják be Schmitt Pált

Augusztus 6-án iktatják be Schmitt Pált

Schmitt Pált, a harmadik köztársaság negyedik elnökét augusztus 6-án iktatják be hivatalába ünnepélyes keretek között – nyilatkozta Kiss Norbert, a megválasztott államfő kommunikációs hivatalvezetője az MTI-nek. Elmondta azt is, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal átadása augusztus 5-én történik meg.

Az átadáson a jelenlegi elnöki hivatalt Tari Sándor hivatalvezető képviseli, míg a megválasztott államfő képviseletében Vajna Márton kabinetfőnök és ő maga lesz jelen. Hozzátette: Sólyom László és utódja a hivatalos átadás-átvétel után beszéli meg a folyamatban lévő ügyeket.

Kiss Norbert közölte: az augusztus 6-i beiktatási ceremóniára meghívást kapnak a kormány és a diplomáciai testület tagjai, családtagok, közéleti személyiségek.

Tájékoztatása szerint az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődik, és a Sándor-palota előtti téren kisebb műsorral – népzenével, néptánccal, díszőrségváltással – köszöntenék az újonnan beiktatott államfőt. A tervek szerint az ünnepségen Schmitt Pál köszöntőt mond majd.

Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét június 29-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt.

Sólyom László leköszönő elnöknek 2005. augusztus 5-én mintegy félszáz hivatalos meghívott jelenlétében, a Sándor-palota Tükörtermében volt a beiktatási ünnepsége. Az ünnepségen rövid beszédet mondott Mádl Ferenc távozó és Sólyom László hivatalba lépő államfő.

A harmadik köztársaság második elnökét, Mádl Ferencet, 2000. augusztus 4-én a millenniumi ünnepségekkel egybekötött nagyszabású ceremónián iktatták be a Kossuth téren, ekkor az államfő hivatala még az Országházban volt.

Göncz Árpád, a harmadik köztársaság első elnöke 1990. augusztus 4-én lépett hivatalába, majd 1995. június 19-én – a magyar államfők közül azóta is egyedüliként – tisztében újraválasztották.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő