Az amcsik simán felszállnak fegyverrel a repülőre

“Már majdnem itt a nyár” – tájékoztatja az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal blogbejegyzése az utazókat. És ha itt a nyár, az azt is jelenti, hogy megugrik a biztonsági ellenőrzésen áteső utasok száma. A blog több ötletet is ad az utazóknak, többek között azt, hogy a megnövekedett utasszám miatt időben menjenek ki a repülőtérre. Viszont az a figyelmeztetés, amely akár a nyaralni vágyók kedvencévé válhat, következőképpen hangzik: “Ne viseljenek nagy fémtartalmú öltözetet!”

hirdetés

Tréfásra véve a tanácsot úgy is fel lehetne fogni, hogy középkort idéző fesztiválok résztvevői lehetőleg ne páncélban menjenek biztonsági ellenőrzésre, hanem azt rakják el szépen a bőröndjükbe a naptej és az arcvíz mellé…

Az viszont kétségkívül hasznos tipp – és nem ártana, ha nagyobb nyilvánosságot kapna -, hogy az utasok ne próbáljanak fegyvert felvinni repülőgépre. Ez a tanács azért született, mert egyre nő azoknak a száma, akik kézipoggyászukban fegyverrel jelennek meg a biztonsági ellenőrzésen.

Csőre töltve

Öt évvel ezelőtt, amikor az utasforgalom kicsivel nagyobb volt a mostaninál, az ellenőrzésen mintegy ötszáz, kézipoggyászban vitt fegyver akadt fenn. A blogbejegyzés szerint tavaly “több mint 1200 lőfegyvert fedeztek fel a közlekedésbiztonsági hivatal ellenőrei Egyesült Államok-szerte. Sok fegyver csőre volt töltve. A legtöbb utas azt mondta, elfelejtette, hogy fegyver van a csomagjában”.

Az idén eddig 513 fegyvert találtak, és azok többsége is töltött volt. Mi az oka annak, hogy ilyen jelentősen megugrott a fegyverek száma?

A közlekedésbiztonsági hivatal összesítése szerint a legtöbb utas, akinél fegyvert fedeztek fel, azzal védekezett, hogy állandóan tart magánál fegyvert, és egyszerűen csak megfeledkezett róla, hogy a csomagjában is van egy. Az esetek megszaporodásához ugyanakkor egyértelműen hozzájárult az is, hogy több szövetségi államban liberalizálták a fegyvertartást szabályozó törvényeket, az utóbbi években pedig általában is nőtt a fegyvereladás.

Az amerikai fegyvertulajdonosok többsége – sokan közülük tagok a Fegyvertartók Országos Szövetségében (National Rifle Association) – tisztában van a fegyverbiztonságnak azzal az alapvető szabályával, hogy mindig tudnia kell, hol van a fegyvere. Szerintük az, aki egy repülőtéri ellenőrzésnél azt állítja, hogy megfeledkezett a fegyveréről, egyszerűen lökött vagy hazudik.
A józan ész azt diktálja, hogy abból a 32 személyből, akinél május utolsó hetében fegyvert találtak repülőtéri biztonsági ellenőrzésen (harmincuknál csőre töltött fegyvert!), nem mindegyik feledkezett meg a fegyveréről.

Az ellenőrzést végzők gyakran meglepődnek, hogy mire nem képesek azok, akik a szigorú tilalom ellenére fegyverrel akarnak utazni. Nemrég egy könyvbe vágott üregből bukkant elő fegyver. Januárban egy montanai férfit vettek őrizetbe, mivel négy megtöltött fegyvert akart átvinni az ellenőrzésen.

Következményekkel jár

Mivel a fegyvertartás kényes, erős érzelmi töltetű kérdés az Egyesült Államokban, a közlekedésbiztonsági hivatal gondosan ügyel arra, hogy ne bocsátkozzon találgatásokba, mi késztet egyeseket arra, hogy szándékosan fegyvert akarjanak felcsempészni egy repülőgépre.

Hogy hányan csúsznak át a biztonsági ellenőrzésen, arra vonatkozóan nincs adat, de némileg enyhíti az ezzel kapcsolatos nyugtalanságot, hogy a fegyverrel feltartóztatottak között még nem akadt olyan, akinek terrorista szándékai voltak. Tény azonban, hogy szép számmal vannak olyanok, akik azért sértik meg a szabályokat, mert hiszik, hogy joguk van bárhova fegyverrel menni.ű

Annak, hogy valakinél fegyvert találnak, megvannak a következményei.

“Valahányszor fegyvert találunk valakinél, értesítjük a repülőtéren illetékes hatóságokat – mondta David Castelveter, a közlekedésbiztonsági hivatal szóvivője a The New York Times című lapnak. – Ők döntik el, hogy milyen intézkedést tesznek. Néha csak kihallgatják az illetőt, de a körülményektől függően őrizetbe is vehetik.”

Kaliforniában a fegyvertartás híveinek csalódást okozott, hogy az állami törvényhozás nemrég olyan törvényt fogadott el, amely előírja a rendőröknek, hogy vegyék őrizetbe azt, aki fegyverrel belép egy repülőtér biztonsági zónájába. Eddig az államban a rendőrség maga döntötte el, hogy előállítja-e a szabályok megszegőit.

A közlekedésbiztonsági hivatal blogja részletesen leírja, hogy milyen fegyvereket és tiltott tárgyakat – vadászkéseket, gránátokat, tűzijáték-petárdákat – próbálnak meg felvinni repülőgépek fedélzetére a találékony amerikaiak. És természetesen hetente közli, hogy hány lőfegyvert találtak.

“Azért csináljuk, hogy az emberek megértsék: fel kell hagyni a próbálkozással, mert komoly eredményeink vannak, és továbbra is megakadályozzuk a fegyverek felvitelét a repülőgépekre, függetlenül attól, hogy mit szeretnének az utasok” – hangsúlyozta Castelveter.