10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAz LMP 192 millió forintot költött a választási kampányra

Az LMP 192 millió forintot költött a választási kampányra

A Lehet Más a Politika (LMP) összesen 191,9 millió forintot költött az idei képviselő-választásra, ezzel betartotta a kampányra fordítható pénzeszközökre vonatkozó törvényi előírásokat – derült ki a pártnak a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent beszámolójából.

A 304 jelöltet állító LMP kampánykiadásait a 14,6 millió forintos állami támogatás mellett 177,3 millió forint egyéb forrás fedezte. Ebből 51,4 millió választási célra kapott adomány, 80,6 millió „hitel és engedményezés” volt, saját forrásból pedig 45,1 milliót teremtettek elő. Az LMP a kampányára fordított összegeket javarészt anyagi jellegű kiadásokra költötte, személyi jellegű ráfordítása 19,1 millió forint volt.

A jelölőszervezetek közül eddig a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP hozta nyilvánosságra a kampánykiadásairól szóló beszámolóját, a dokumentumok alapján mindegyikük a törvényes keretek között maradt.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a jelölőszervezetek a költségvetési támogatáson felül jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnak a választásra.

A 2010-es választáson részt vevő minden jelölőszervezetnek és független jelöltnek legkésőbb június 24-ig kell nyilvánosságra hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő