6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAz LMP a frakció kabinetstruktúrájának megszilárdítására készül

Az LMP a frakció kabinetstruktúrájának megszilárdítására készül

Az LMP képviselőcsoportjának munkájában a fő cél, hogy a költségvetési vitára a frakció megszilárdítsa saját kabinetstruktúráját, és ezáltal „üzemszerűbbé” tudja tenni a működését – ismertette a parlamenti szezonkezdettel összefüggő feladataikat Schiffer András az MTI-nek.

A frakcióvezető közlése szerint, ebben eddig az is hátráltatta őket, hogy maga a parlament sem működött üzemszerűen. Amikor a kormánypártok „reggel beterjesztettek egy javaslatot, amelyről este már vitatkozni kell”, akkor azokról nemcsak, hogy szakértőikkel vagy civil szervezetekkel nem tudtak egyeztetni, de gyakran frakción belül sem – említett példát.

A képviselőcsoporton belül kialakított kabinetstruktúra viszont úgy működik, hogy képviselőik és szakértőik öt nagy témakörre bontva véleményezik az indítványokat, illetve összevetik azokat saját elképzeléseikkel – magyarázta Schiffer András.

Meglátása szerint az őszi parlamenti ülésszakot két nagy téma, az alkotmányozási folyamat és a költségvetés határozza majd meg. Egyúttal viszont felhívta a figyelmet arra, hogy az LMP-nek a választói felé is vannak vállalásai. Ezeket sorolva elmondta: még a ciklus elején be kell terjeszteniük az antikorrupciós 12 pontjukból, illetve a demokrácia megújítására tett ígéreteikből készített törvényjavaslataikat. Emlékeztetett arra, hogy ezt a munkát már nyáron megkezdték, és a továbbiakban is folytatni akarják.

Mint mondta, legutóbb Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettessel és Jávor Benedekkel nyújtottak be javaslatot annak a lehetőségnek a kizárására, hogy az önkormányzatok zárt ülésen dönthessenek a közvagyonról. Javaslatuk emellett megkönnyítené a helyi népszavazási kezdeményezéseket is.

Schiffer András elmondta azt is, arra is készülnek, hogy a költségvetési vitában felmutassák: a kormánypártok „brutális megszorításokra készülő, esélymegvonó társadalompolitikájával szemben” egy ökopolitikai párt milyen esélyteremtő politikát kínál az ország számára.

Elképzeléseiket ismertetve szólt arról, hogy alapvetően nem adócsökkentésben, hanem adóátrendezésben gondolkodnak. Hozzátette, hogy ha csökkentenének, az inkább a járulékterhekre vonatkozna. Emellett önkormányzati programjuk része a szociális bérlakásépítési program. A frakcióvezető kijelentette, hogy zöld munkahelyeket szeretnének, és azt várják, hogy a kormány vegye komolyan zöld közbeszerzési ígéreteit is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő