8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiAz MSZP kötelezővé tenné a választási részvételt

Az MSZP kötelezővé tenné a választási részvételt

Az MSZP azt javasolja, kezdődjön társadalmi és szakmai vita arról, hogy kötelezővé tegyék az állampolgároknak a választási részvételt.

A kezdeményezésről Molnár Zsolt országgyűlési képviselő számolt be újságíróknak a szocialisták szerdai elnökségi ülése után, kiemelve, hogy a kötelező választási részvétel előírása – amint nemzetközi példák bizonyítják – növeli a kormányok legitimációját, a demokratikus intézményrendszerbe vetett hitet és a választói tudatosságot.

Hangsúlyozta, hogy csupán a részvételt írnák elő, a pártválasztást nem, vagyis természetesen érvénytelenül is lehetne szavazni. A távolmaradást nem sújtanák pénzbírsággal, ösztönzők bevezetését viszont elképzelhetőnek tartják – mondta.

Molnár Zsolt javaslatukat az előzetes regisztráció bevezetésével állította szembe, mondván, hogy a Fidesz erre vonatkozó ötlete a demokrácia leépítését célozza és cenzusként értelmezhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő