Az MSZP szerint máris elbukott az új egyházi törvény

Az MSZP úgy véli, mivel alkalmazhatatlan, máris elbukott az új egyházi törvény, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök a szocialisták véleménye szerint olvasatlanul írt alá. Az ellenzéki párt ezért azt szeretné, ha a jogszabályt a parlament az őszi ülésszak elején “kijavítaná”.

Nyakó István országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a jogszabály – amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg – több ellentmondást tartalmaz, ezek közül csak az egyik, hogy a kormánytöbbség deklarált szándékával szemben az egyházzá nyilvánítására vonatkozó kérelemhez továbbra is csatolni kell a vallási közösség ezer tagjának aláírását, ezt a rendelkezést ugyanis nem törölték a törvényből.

A szocialista politikus az MTI kérdésére válaszolva közölte: azt fogja kérni a frakciótól, hogy az egyházi nyilvántartásba vételre irányuló kérelmek elbírálásáról szóló parlamenti döntésekben az MSZP ne vegyen részt, ez ugyanis nem lehet a képviselők hatásköre, “a parlamentben nem istenek ülnek”. Hozzátette: céljuk, hogy amint lehetőségük lesz rá, ezt a feladatot ismét a bíróságra bízzák.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés