Az MSZP visszaszerezné a bizalmat

Az MSZP szerint a gazdaság élénkítéséhez először a befektetők bizalmát kell visszaszerezni, a szocialisták ennek érdekében hétpontos javaslatcsomagot készítettek.

Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: kezdeményezik a bírói függetlenség szervezeti és személyi garanciáinak helyreállítását, az alaptörvény módosítását azért, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja korábbi jogkörét, a Költségvetési Tanács pedig korábbi szervezetét, illetve helyreállítanák az érdekegyeztetés kormányváltáskor hatályos rendszerét is.

A szocialisták javaslatai között szerepel, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok állami nyugdíjra legyenek jogosultak, az állami kezelésbe vont magánnyugdíjvagyon maradékát pedig csak nyugdíjakra fordíthassa az állam.

Az MSZP emellett sürgeti a válságadók kivezetését 2013. január 1-jével, a bankadó átalakítását úgy, hogy ne gátolja a vállalkozások hitelhez jutását, a korábban munkáltatói tb-járuléknak nevezett szociális hozzájárulási adó 3 százalékpontos csökkentését, a társasági adó 18 százalékra emelését, valamint azt, hogy a felső áfakulcs ismét 25 százalék legyen. Az egykulcsos helyett progresszív személyi jövedelemadót vezetne be az ellenzéki párt, visszaállítva a kiskeresetűek adójóváírását.

Adójavaslatait éppúgy, mint a kiszámítható költségvetési szabályok törvénybe iktatását, az MSZP a februári szezonkezdetekor benyújtja a parlamentnek – ismertette Szekeres Imre, megjegyezve, hogy terveiket a költségvetési és számvevőszéki bizottság csütörtöki ülésén, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter meghallgatásakor is bemutatják.

A javaslatcsomagot a szocialista politikus úgy indokolta: az ország az elmúlt hónapokban rendkívül drágán jutott hitelhez és tudta megújítani államadósságát, amely így – és a forint gyengülése miatt – emelkedett. Véleménye szerint ezen csak a hitelezők bizalmának visszaszerzésével lehet változtatni.

Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy ezen segíthet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás is, amelyre azonban nem lett volna szükség, ha a kormány jó gazdaságpolitikát folytat, és nem bizonytalanítja el a befektetőket. Ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy az MSZP csak olyan IMF-megállapodást támogat majd, amely nem vezet indokolatlan megszorításokhoz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés