6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld ki"Azt hittük rablás" - így látta a megvert arab sakkvezető

„Azt hittük rablás” – így látta a megvert arab sakkvezető

Öt bordája tört el Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőnek, akit szombatra virradó éjjel súlyosan bántalmaztak Szegeden – derül ki az arab ország The National című lapjának keddi beszámolójából.

Az emirátusi sakkszövetség tagja, akit Szegeden kezelnek kórházban, az újságnak elmondta, hogy a töréseken kívül a mellkasán és a hátán számos zúzódás keletkezett, és asztmás lévén a verés közben rövid időre a légzése is leállt.

Marzúki a fiatal Szálim Abdur-Rahmán nagymester kíséretében járt a városban – Lékó Péter magyar nagymester vendégeként -, amikor őket illegális bevándorlóknak vélő idegenrendészek autójukkal elütötték, majd megverték őt.

Társának sikerült elmenekülnie. Az arabok először azt hitték, rablótámadás áldozatai, a támadók csak utóbb fedték fel kilétüket a lap szerint.

„Szálim és én épp sétáltunk visszafelé a szállodánkba, amikor részeg férfiak csoportja közeledett felénk, és fenyegetni kezdtek bennünket, ezért kitértünk előlük, és igyekeztünk vissza szállásunkra” – mondta a lapnak nyilatkozva kórházi szobájából Marzúki.

Körülbelül másfél kilométerre voltak a hoteltől, amikor egy kis autó termett ott, és az utasai magyarul kiabálni kezdtek. „Nem értettük, mit mondanak, kértük, hogy angolul beszéljenek, de csak kinyitották az ajtót, és közelítettek felénk. Amikor a szálloda közelében lelassítottam, az autóval feldöntöttek, aztán kiugrottak a kocsiból, és nekem estek.”

Abdur-Rahmán elmenekült, de az elütött Marzúkit ütötték-rúgták – írja a The National. „Mondtam, hogy vigyék a pénzem, és próbáltam jelezni, hogy nem kapok levegőt, asztmás vagyok, de csak vertek, amíg elállt a lélegzetem.” Ezután felállították, és angolul mondták neki, hogy azonosítsa magát. „Meglepődtem, amikor közölték, hogy az idegenrendészettől vannak. Mondtam nekik, hogy a hotelben lakom, és legálisan vagyok itt.”

A támadók ezután távoztak, Marzúki pedig elvesztette az eszméletét. Abdur-Rahmán azonnal kapcsolatba lépett Lékóval, hogy segítsen. „A rendőrséget nem hívhattuk, mivel rendőrök támadtak meg bennünket, de jött Péter, mentőt hívott, és az behozott a kórházba.” A sakkvezető fivére hétfőn Szegedre érkezett. Marzúkit betegágyánál felkereste az emirátusok bécsi nagykövetségének ügyvivője is – olvasható a cikkben.

„A magyar nagykövet tájékoztatott engem, hogy országának külügyminisztériuma nagy figyelemmel kíséri a vizsgálatot – mondta Sejk Szaúd bin Abdel-Azíz al-Mualla, az emirátusok sakkszövetségének elnöke. – Úgy tűnik, problémák vannak az illegális bevándorlókkal abban a városban, és gyanús volt nekik a két emírségi. A rendőrség elismerte nekünk, hogy tévedés történt, és bocsánatot kért.”

Marzúki még legalább egy hétig kórházban marad – fejeződik be a The National cikke.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő