11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiBaka: megszűnhet a harmadfokú büntetőper

Baka: megszűnhet a harmadfokú büntetőper

Új polgári perrendtartás, valamint a közigazgatási perek önálló eljárásjogának megalkotását, a büntetőeljárási törvény átfogó módosítását, ennek keretében a harmadfokú eljárás megszüntetését javasolják a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák kollégiumai – nyilatkozta Baka András főbíró az MTI-nek.

Mivel az ilyen nagy terjedelmű törvényalkotói munka a nélkülözhetetlen szakmai egyeztetésekkel együtt reálisan két-három évet is igénybe vehet, minél hamarabb sort kell keríteni az eljárásokat gyorsító minimális módosítások bevezetésére – mondta Baka András, aki szerint a sajtóból eddig megismert kormánypárti elképzelések alapján mindez nincs ellentétben a középtávú jogalkotási tervekkel.

A változtatások lényege, hogy a jogállami garanciák megőrzése mellett mindent megtegyenek a joggal való visszaélés, a perelhúzás különféle formái ellen – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.

A bíróságok szakmai vezetése szerint indokolt lehet a harmadfokú büntetőper megszüntetése is. Erre a pár éve bevezetett eljárástípusra jelenleg csak akkor van lehetőség, ha az első- és a másodfokú döntés a bűnösség kérdésében ellentétes. A főbíró szerint azonban az eddig eltelt idő nem igazolta e jogintézmény létjogosultságát, amely egyébként sem gyakori, évente alig százas nagyságrendben kerülnek büntetőügyek harmadfokra. Garanciális szempontból azonban ezekben az esetekben teljesen kielégítő lenne a most is rendelkezésre álló rendkívüli perorvoslat, a felülvizsgálat.

Baka András elmondta: az OIT rövidesen elküldi az eljárási törvények módosításával kapcsolatos rövid, illetve hosszabb távú javaslatait az igazságügyi kormányzatnak, azután pedig várják, hogy létrejöjjön a két hatalmi ág vezetői között a szükséges személyes találkozó, ami legkésőbb a jövő évi költségvetés bírósági fejezetének egyeztetése kapcsán nyár vége felé amúgy is aktuálissá válik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő