10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiBalsai: el kell rendelni a nyomozást Gyurcsány ellen

Balsai: el kell rendelni a nyomozást Gyurcsány ellen

A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez.

Balsai István ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról.

A megbízott azt mondta, ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, „a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét”.

Arra a kérdésre, hogy a volt kormányfőn kívül van-e olyan konkrét személy, akivel szemben nyomozás elrendelését tartanák kívánatosnak, Balsai István válaszában Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt, az ő közbiztonsági helyettesét, Lapid Lajost, Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettest és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnokát említette.

Orbán Viktor kormányfő megbízottja emlékeztetett, a 2006. őszi események ügyében elrendelt nyomozások nem vezettek eredményre. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, újra kell majd indítani az eljárásokat, a cselekmények nem évültek el. Jelentős dokumentáció áll rendelkezésükre – jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő