Belénessy: a bátorság, a higgadtság és a gyorsaság a legfontosabb

A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon a színes riport, hírműsorok kategóriában több kiemelkedő munkával szembesült a zsűri – mondta a pécsi Belénessy Csaba, a kategória zsűrielnöke a szombati díjkiosztó gálaest előtt az MTI-nek.

A Magyar Televízió Panoráma műhelyének munkája, amely a Gázai-övezetben dúló háborúról szól és a szíriai származású, ám Magyarországon élő Al Ghaoui Hesna készítette, világszínvonalú produktumnak nevezhető – tette hozzá a zsűrielnök, megjegyezve, hogy első díjat nyert a háborús riport.

Belénessy Csaba elismeréssel szólt az ATV-nél dolgozó Kálmán Olgáról is, aki – mint mondta – a magyar televíziózás egyik meghatározó alakja; okos és nem enged kibúvót az interjúalanyainak.

Kiemelte azt is, hogy a Hír TV-nél az elmúlt években felnőtt egy olyan riportergárda, amely “a rendszerváltozáskori rámenős magyar rádiózás hagyományainak egyenes folytatója”; komoly szakmai felkészültséggel “mennek az ügyek után” és valóban hírműsorokat készítenek.

A zsűrielnök ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy technikailag jól felkészült alkotók jelentkeztek a versenyre, ám a tartalmi, szakmai háttér egyeseknél gyengébb volt, s emiatt “egyenetlen lett a mezőny”. Belénessy Csaba, az MTI alelnöke úgy fogalmazott: sok a tehetség, ám a hírműsorok, riportok készítői számára a bátorság, a higgadtság és a gyorsaság a legfontosabb, ezen alapjellemzők nélkül ugyanis nem érdemes hírműsorokat gyártani.

(MTI)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.