Biztonságosabbak lesznek a BKV-bérletek

A bérletek biztonsági elemeinek növelésével próbálja a BKV a bérlethamisításokat visszaszorítani, mivel az illegális tevékenység több százmillió forintos kárt okoz a társaságnak.

hirdetés

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója elmondta: újabb nyomdai védelemmel látták el a bérleteket, UV-rácsot helyeztek el az érvényességi mezőre is és a dátumbélyegzők festékét vegyi úton károsítás nélkül nem lehet eltávolítani. A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy az első öt hónapban 750 milliós árbevétel-kiesést szenvedett el a BKV. Ez – vélhetően – részben a bérlethamisítások miatt következett be.

Mint mondta, a vásárlási hajlandóság és az utazási kedv között lényeges eltérések vannak, mivel míg a bérleletek értékesítése 7-14 százalékkal, addig az utazási kedv a BKV felmérése szerint csak 3 százalékkal csökkent.

A sajtóbeszélgetésen a kommunikációs igazgató elmondta, hogy két csoport hamisítja a bérleteket, az egyik az otthoni hamisítók, a másik pedig a nagy mennyiségben hamisítók, akik terjesztik is a hamis bérleteket.

Három módját ismeri a BKV a hamisításoknak; Székelyné Pásztor Erzsébet elmondása szerint a leggyakrabban vegyi úton eltávolítják a bérletigazolvány számát és más számot írnak be, de többször előfordul az is, hogy az érvényességet távolítják el és hasonló karakterekkel új érvényességet írnak be. A harmadik módszer az érvényességi mező egyszerű felülragasztása.

Azon túl, hogy UV-rácsot használnak és kicserélték a dátumbélyegzők festékét, a nagy viszonteladók által értékesített bérleteket más színű bélyegzőfestékkel látják el és fokozzák az ellenőrzést is. Priegl Gábor, a BKV értékesítési igazgatója közölte, hogy július elsejétől harminccal több ellenőr dolgozik a BKV-nál és további 50 ellenőr felvételét tervezik. Náluk lesz olyan UV-fényű lámpa, amellyel megvizsgálhatják a bérletszelvényeket.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy csak becsléseik vannak a forgalomban lévő hamis bérletek számáról. Közlése szerint havonta több száz ilyen bérletet foglalnak le, amivel több százmilliós kárt okoznak a cégnek.