12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiCáfolják a mellékvonalak bezárását

Cáfolják a mellékvonalak bezárását

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (MFM) határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi – közölte a minisztérium hétfőn.

A tárca közleményében visszautasította azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat is, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét kérdőjelezik meg.

Az Index „A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást” címmel közölt cikket szombaton egy videofelvételről, amely egy szakszervezeti-vasúti egyeztetésről készült. A videón, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tett közzé, a fejlesztési tárca képviselője azt állítja: vasúti vonalakat zárnak be a jövőben, csak megvárják, hogy ezt rá lehessen fogni a Nemzetközi Valutalapra.

A minisztérium közleménye szerint kizárólag magánvéleményt fogalmazott meg az a szakértő, aki a Vasúti Dolgozók Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Start Zrt. közötti egyeztetésen vett részt június 8-án. Az említett egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem volt jelen. Az ott elhangzottak stílusa és tartalma mind politikailag, mind szakmailag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, ezért attól teljes mértékben elhatárolódik a tárca – írta közleményében az NFM.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szakértőjének munkaviszonyát megszüntették, az intézet munkatársa megfigyelőként vett részt az egyeztetésen, és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben volt illetékes tájékoztatni a jelenlevőket, mandátuma csakis erre vonatkozott. Kijelentései nem felelnek meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának – fogalmaz közleményében az NFM.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyúttal határozottan visszautasítja az érintett szakszervezet eljárásmódját, amely során egy belső, szakmai háttérbeszélgetésről készített, megvágott videofelvételt a jelenlévők előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott.

A közleményben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította azokat a valótlan állításokat is, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak, és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak.

Az egyeztetésről készült videóban a szakértő arról is beszélt, hogy olyan vonalakat újítanak fel, amelyeknél nincs szükség a munkára.

A tárca azt kéri, hogy amennyiben bárki visszaélésről vagy jogszerűtlenségről szerez tudomást, tegye meg a szükséges bejelentéseket az illetékes hatóságoknál.

Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Intézet vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit. A tárca a következő napokban megteszi az ügyben indokolt jogi lépéseket – írja közleményében az NFM.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő