Csaba László: új, EU-konform stratégia kell

Új, EU-konform stratégiára van szüksége Magyarországnak annak érdekében, hogy beinduljon az egyensúlyőrző növekedés – jelentette ki Csaba László akadémikus, a “Földobott kő?, tények és tendenciák a 21. században” című, az Akadémiai Kiadónál megjelent kötet szombati bemutatóján Budapesten.

hirdetés

A közgazdász, egyetemi tanár szerint az új stratégiának az Európai Unió, mint politikai-gazdasági szövetség és értékközösség keretében és nem az EU ellenében kell megszületnie.

Kiemelte: a programok, vágyak felsorolása – amelyek a növekedni, gyarapodni, felvirágozni kitételeket tartalmazzák – nem elegendő. A stratégiában számokat, mértékeket, felelősöket kell felsorakoztatni, s ilyen stratégia kialakításában késésben van a kormány – magyarázta Csaba László.

A kötet egyik fő üzenete, hogy a Magyarországon kialakult gazdasági stagnálás nem konjunkturális jellegű, az okok összetettek, így a megoldás sem egyszerű, azaz “az optimális adórendszer sem fogja megoldani a nemzet problémáját” – fogalmazott a professzor.

Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke arról beszélt, hogy a kötetből is kitűnik: a monetáris és fiskális politika kölcsönhatása erősebb, mint a közgazdászok azt korábban gondolták.  Ez a tétel érvényes a reálgazdaság és a költségvetés összefüggésére is – fűzte hozzá.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a pénzügyi stabilitás kérdéskörét elemezve, arra mutatott rá, hogy az ország pénzügyi  sérülékenysége a túlzott eladósodással függ össze. Az eddigi megoldások nem csökkentették, hanem növelték ezt a sérülékenységet – tette hozzá a jegybank alelnöke.