Csaló felszámolóbiztost fogtak a vámosok

Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millió forinttal csökkentette egy cégcsoport egyik vállalatának vagyonát a felszámolóbiztos – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn az MTI-vel.

hirdetés

A közlemény szerint a NAV munkatársai a felszámolás alatt álló gépipari vállalat vizsgálata során felfigyeltek arra, hogy bár a felszámolóbiztos még az elmúlt év elején szerződést kötött egy kft.-vel az iratanyagok rendezésével, selejtezésével, valamint tárolásával kapcsolatos feladatok ellátására, azt több mint egy év elteltével sem végezték el.

Ugyanakkor mintegy 200 millió forint értékű számlával csökkentette a hitelezői igények kielégítését szolgáló vagyont, és a számla alapján 40 millió forintnyi áfát kért vissza az államtól – tették hozzá.

A számla alapos vizsgálata során kiderült, hogy amögött nem volt “tényleges gazdasági esemény”, a felszámolóbiztos fiktív számlával csökkentette a vagyont, sőt annak áfatartalmát jogosulatlanul igényelte vissza. Az ügynek büntetőjogi következményei lesznek – olvasható a közleményben.