Csányi Sándor közbenjárását kérik Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció (DK) helyesnek tartja, hogy a kormányfő végre megszólalt a bankbetétek biztonsága ügyében, és azt mondta, a kormány megvédi azokat, a Gyurcsány Ferenc vezette párt ugyanakkor arra kéri Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, hogy folyamatosan figyelmeztesse Orbán Viktort ígéretére. Ezt Vadai Ágnes, a DK független parlamenti képviselője mondta pénteken sajtótájékoztatón.

hirdetés

A politikus úgy indokolt: a miniszterelnök számos ígéretét megszegte már, ezért kérik az OTP vele “talán bensőségesebb viszonyban álló” vezetőjét, hogy járjon közbe Orbán Viktornál.

A pénzintézet egyik budapesti fiókja előtt tartott sajtótájékoztatón arra is kérte Csányi Sándort, vegye rá a kormányfőt, hogy támogassa a DK népszavazási kezdeményezését, amely megtiltaná, hogy korlátozzák a betétesek hozzáférését a bankoknál és más pénzintézeteknél elhelyezett betéteikhez.

Hozzátette: a miniszterelnök sem az ellenzékre, sem az uniós vezetőkre nem hallgat, ezért kérik az ország legnagyobb bankját vezető, általuk hazafinak tartott Csányi Sándor közbenjárását.

Vadai Ágnes kifejtette: a bankbetétek ügyében józanságra, nyugalomra van szükség, garanciát és így megnyugvást azonban véleménye szerint csak egy népszavazás jelentene. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a referendum kiírását felgyorsítaná, ha azt a többi ellenzéki párt mellett a kormányoldal is támogatná.

A DK csütörtökön jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez; az ellenzéki párt a december végén elfogadott jegybanktörvény visszavonásához, illetve a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának megakadályozásához is választói támogatást remél.

A referendum emellett kizárná, hogy az Országgyűlés korlátozza a betétesek hozzáférését a bankoknál és más pénzintézeteknél elhelyezett betéteikhez, valamint hogy a parlament ilyen intézkedésre adjon felhatalmazást a kormánynak vagy más állami szervnek.