Debreczenit felmentették

Bűncselekmény hiányában felmentette a rágalmazás vádja alól Debreczeni József közírót az UD Zrt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben a Fővárosi Bíróság kedden; az ítélet nem jogerős.

A diktatúra árnyéka című, 2008 szeptemberében a Népszabadságban megjelent cikkében Debreczeni arról írt, hogy az UD Zrt. titkos hálózatot hozott létre törvénytelen információszerzés céljából.

Emiatt indított a cég magánvádas büntetőeljárást, amelyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság márciusban kimondta Debreczeni bűnösségét, és 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Kedden a Fővárosi Bíróság a véleményszabadság alkotmányos elvére hivatkozva felmentette a közírót.

Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője jelezte, hogy feltehetően fellebbeznek az ítélet ellen – ebben az esetben a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az ügy.

Hirdetés