5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld ki"Demokratikus nemzeti ellenállást" sürgetnek Gyurcsányék

„Demokratikus nemzeti ellenállást” sürgetnek Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint diktatórikus törekvések jellemzik az Orbán-kormány tevékenységét, s ebbe a sorba illeszthető a házszabály tervezett módosítása is. Molnár Csaba független parlamenti képviselő ebből kiindulva hétfői sajtótájékoztatóján „demokratikus nemzeti ellenállást” sürgetett.

A politikus hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a házszabály tervezett módosítása – amely szerint a parlament, ha a kétharmados többség ezt támogatja, kivételes sürgős eljárással akár két ülésnap alatt fogadhat el előterjesztéseket – lehetővé tenné, hogy lényegében vita nélkül szavazzon meg, mondjuk, adótörvényeket az Országgyűlés. Molnár Csaba szerint így lényegében rendeleti kormányzásra nyílik lehetőség.

„Nem akarok túlzásokba esni, de ha ezt elfogadják, akkor már csak néhány lépésre leszünk attól a hírhedt felhatalmazási törvénytől, amit 1933. márciusában egy frissen megválasztott, Adolf Hitler nevű kancellár előterjesztésére fogadott el a Reichstag, s aminek eredményeként néhány hónapon belül megszűnt a demokrácia Németországban” – fogalmazott, a diktatúra előszobájának nevezve a kezdeményezést, amellyel szerinte állampárti rendszer kiépítése veszi kezdetét.

A Gyurcsány Ferenc vezette DK alelnöke szerint ebből az is következik, hogy „a rezsim által, a rezsim szabályai szerint kinevezett pártkatonák” mandátuma csak az Orbán-kormányénak a végéig tarthat. Ebbe a körbe sorolta az új bírósági vezetőket és a legfőbb ügyészt.

Kitért arra, a hatályos alkotmány és az új alaptörvény is kimondja, hogy senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom kizárólagos birtoklására, ezért az ilyen törekvésekkel szemben nemcsak alkotmányos jog, hanem kötelezettség is fellépni.

Molnár Csaba szerint márpedig mivel a kormánytöbbség a kizárólagos hatalom megszerzésére tör, el kell indítani „a demokratikus nemzeti ellenállás” mozgalmát. Ennek tartalmáról azonban nem beszélt, arra hivatkozva, hogy – bár van róla elképzelésük – a részleteknek a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek közötti együttműködésben kell kirajzolódniuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő