Durva áremelésre kényszerültek idén a bortermelők

Kétszámjegyű áremelésre kényszerültek az idei évben a bortermelők a szőlő felvásárlási árának és termelési költségének emelkedése miatt – mondta Varga Péter, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonosa az MTI-nek.

hirdetés

Hozzátette: az elmúlt 10 évben nem volt példa olyan mértékű áremelésre, mint amilyet 2011-ben és 2012-ben kellett végrehajtaniuk. Tavaly 15 százalékkal, idén 10 százalékkal drágultak a borok, elsősorban a szőlőtermelés költségeinek és az alapanyag felvásárlási árának növekedése miatt.

Kiemelte, hogy míg két éve egy kilogramm szőlőt átlagosan nettó ötven forintért vásároltak, addig 2011-ben 85-90 forintot kellett fizetni a szőlő kilójáért. “Ez olyan jelentős változás, amelyet az áremeléskor figyelembe kellett vennünk” – mondta.

Hozzátette: a pincészet nyereségét az alapanyag drágulása a felére csökkentette, az eredményváltozás hatását az értékesítés növelésével ellensúlyozták.

A Varga Pincészet elmúlt két évét összességében sikeresnek nevezte: az eladott palackok számát a 2009-es évi 9,7 millió darabról 2010-ben 10,9 millió palackra, míg 2011-ben 11,4 millióra növelték. A legjelentősebb az export növekedése volt, 2009-ben még 1,1 millió palack bort exportáltak, tavaly ez a szám 1,8 millióra emelkedett. Az elmúlt két évben belföldön egymillió palackkal több bort adtak el, mint 2009-ben, összesen 9,6 millió üvegnyit. A pincészet részesedése a magyar piacon 10 százalékra tehető – fűzte hozzá.

Véleménye szerint a borászat maximális kihasználtsággal sem tud 12 millió palacknál többet értékesíteni, ezért a jövőben a fő hangsúlyt nem a növekedésre, hanem az átlagár növelésére, és a termékek magasabb piaci pozícionálására helyezik.

Varga Péter kifejtette: az értékesített mennyiség a borokat és a pezsgőket egyaránt tartalmazza, de míg a borokból növelték az eladást, addig a pezsgőértékesítés visszaesett. A szakember a magyarországi pezsgőfogyasztás visszaesését abban látja, hogy a pezsgőn rendkívül nagy az adóteher: az italt az áfa és a forgalomba hozatali díj mellett jövedéki adó is terheli. Ez utóbbi palackonként több mint 100 forint. A másik ok az alacsonyabb európai átlagfogyasztáshoz való igazodás – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy 2011-ben többéves fejlesztési folyamatot zártak le a badacsonyörsi üzemben: 2005 és 2011 között összesen 2,5 milliárd forintot fordítottak az egykori állami gazdaság borászati üzemének megújítására, új palackozóüzemet építettek, és fejlesztették a szőlőfeldolgozás folyamatát is.

A badacsonyi pincészet több mint 150 féle bor és pezsgő értékesítéséből 2011-ben nettó 2,8 milliárd forintos árbevételt realizált, amely 4 százalékkal magasabb az előző évinél. A cég adózott nyeresége tavaly 130 millió forintot tett ki.