Egyházvezetők és EU-vezetők találkoznak – Pécs is helyszín

A tervek szerint Magyarország soros elnöksége idején, a jövő év első félévében tartják az európai egyházvezetők és az EU-vezetők brüsszeli találkozóját – mondta Hámori Ádám, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati hivatalának EU-referense az egyház zsinatának ülésén pénteken Budapesten. Közlése szerint ezenkívül januárra tervezik a magyar és az európai egyházvezetők találkozóját a magyar kormánnyal, ezt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezi. Az EU-elnökséget egyházi vonatkozásban is megkezdik, a januári ökumenikus imahét megnyitójával.

Hámori Ádám megemlítette: a soros elnökséghez kapcsolódóan megrendezik a tervek szerint a református önkéntes munkatársak konferenciáját Berekfürdőn január 27-29. között, szerveznek egy tanácskozást a megbékélésről márciusban Debrecenben, és ugyanitt nemzetközi romakonferenciát is tartanak majd.

A tervezett programok között szerepel egy cigánymissziós konferencia is, illetve kulturális fesztivál Pécsett, egy Kárpát-medencei missziói-diakóniai konferencia Berekfürdőn, református zenei fesztivál Budapesten, valamint a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntesek napja.

Meglátása szerint a részvétel a soros EU-elnökség programjaiban az MRE számára azt jelenti, hogy hangsúlyosabbá válhat az egyház jelenléte a magyar és az európai közéletben, az egyház elfogadottsága javulhat a közvéleményben, továbbá erősödhetnek az egyház nemzetközi kapcsolatai. Könnyebb lehet majd megismertetni a híveket, a gyülekezeteket az EU-intézmények működésével is.

Az MRE feladatának tekinti, hogy 2011 első félévében minél jobban bemutassák a közép-európai térséget az uniós politikának, segítse az egyházak békéltető szerepének érvényesítését a nemzetközi politikában, valamint azt, hogy a cigányság társadalmi integrációjában hangsúlyozzák az egyházak missziói szerepét.

E feladatokat megjelenítik az MRE tevékenységét bemutató honlapon és az egyház kezdeményezéseit ismertető magyar és angol nyelvű kiadványban is. A zsinat által elfogadott előterjesztés tartalmazza, hogy az MRE igyekszik bekapcsolódni az EU-elnökség kulturális és szakmai eseményeibe, konferenciákba.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés