5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiEgyre drágábbak a kínai városok

Egyre drágábbak a kínai városok

Az infláció és az erős hazai valuta következtében egyre drágulnak a megélhetés költségei Kínában: a harminc legdrágább ázsiai város közül ma már 16 kínai.

Pekinget és Sanghajt tartják a két legdrágább kínai városnak az ott élő külföldiek – derül ki az ECA International nemzetközi tanácsadó cég héten publikált felméréséből. A megélhetés költségeit kifejezetten a külhoni lakosok szempontjából vizsgáló jelentésből kiderül: az elmúlt év során jelentős áremelkedést tapasztaltak a határokon túlról érkezők, akik elsősorban az inflációt és az erős jüant okolták a drágulásért. Legnagyobb mértékben az ingatlanárak, a lakásbérlés költségei nőttek, de az élelmiszerárak is drágultak, s az adók is magasak Kínában – panaszolták a külföldiek. Az általuk leggyakrabban vásárolt termékek és szolgáltatások ára egy év alatt kilenc százalékkal nőtt – becsli az ECA felmérése.

Peking és Sanghaj idén először Hongkongot is maga mögé utasította, a honkongi dollár árfolyama ugyanis az amerikai dollárhoz van kötve, így annak relatív gyengesége olcsóbbá teszi a különleges igazgatású területet.

A drágulás a többi kínai nagyvárosban is érzékelhető, a délkelet-kínai Szecsuán (Sichuan) tartomány fővárosa, Csengtu (Chengdu) 21, az ország középső-keleti részén fekvő Hopej (Hubei) tartomány központja, Vuhan (Wuhan) pedig az előző évhez képest 20 helyet lépett előre a globális rangsorban. A kontinens és a világ legdrágább városa a korábbi évekhez hasonlóan Tokió maradt. Az ázsiai rangsorban a fővárost három másik japán város, Nagoya, Yokohama és Kobe követi.

Ezután Szöul, Szingapúr, Peking, Sanghaj, Hongkong következik, a top tízet a dél-koreai Puszan városa zárja. A harminc legdrágább ázsiai város közül ma 16 Kínában található, de globális összehasonlításban is drágának számítanak a kínai városok: Peking a 35., Sanghaj a 41., Hongkong az 58. a sorban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő