Elfogták azt a férfit, aki éles lőszereket küldött az ORFK-nak

Őrizetbe vette a rendőrség azt a Győr-Moson-Sopron megyei férfit, aki két éles kispuskalőszert küldött postán egy borítékban az országos rendőrfőkapitánynak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel szombaton.

Makula György elmondta: az országos rendőrfőkapitánynak címzett boríték, amelyben két darab éles kispuskalőszer volt, még péntek délelőtt érkezett, és még aznap megállapították a feladóról, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei lakos.

A 61 éves férfit lakásán fogták el a megyei és fővárosi rendőrök kommandósok segítségével, és előállítása után még aznap éjjel a fővárosba szállították, ahol őrizetbe vették. A gyanúsított a kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte – mondta Makula György.

Az ORFK szóvivője az MTI-nek azt mondta: az ügyben a további eljárást – a férfi őrizetbe vétele mellett – visszaélés lőszerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tesz előzetes letartóztatására.

Tímár Zoltán, az ORFK sajtóirodájának vezetője az MTI-nek még pénteken úgy fogalmazott: “minden fenyegetést komolyan veszünk, még a komolytalannak tűnőket is, így ezt is”.  Tájékoztatása szerint az éles lőszereket egy levél kíséretében küldték a “BM országos rendőrparancsnokának”, de a levél tartalmáról nem nyilatkozott.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés