Emelkedik a magyar ügyfelek száma a szlovákiai bankokban

Egyre több magyar cég és állampolgár nyit számlát a szlovákiai pénzintézetekben – írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtökön. Az újság szerint a számlanyitás valószínű oka a betétek biztonsága.

A szlovákiai bankok – az osztrák pénzintézetektől eltérően – nem csalogatják tudatosan a magyar klienseket. Visszafogottságukra jellemző, hogy több bank nem is válaszolt a betéteseik állampolgárságát firtató kérdésünkre – jegyzi meg az újság.

„Ügyfeleink között magyar cégek és magánszemélyek is találhatók, számuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt” – mondta Boris Gandel, a Tatra banka szóvivője, megjegyezvén, hogy abszolút számokat nem közölhet. A Tatra bankánál szerinte az elmúlt 3 évben a magyarországi céges ügyfelek száma 113 százalékkal, a privát ügyfelek száma pedig 194 százalékkal nőtt.

Eva Sagálová, a Postabank szóvivője szerint bankjuknál a külföldi ügyfelek aránya az egy százalékot sem éri el, magyarországi ügyfélből pedig csak pár tucatot számoltak össze. „Ez utóbbiak száma az utóbbi évben csekély mértékben nőtt” – nyilatkozta Sagálová.

Juraj Stefanovic, a CSOB képviselője elmondta, bankjuknál a magyarországi ügyfelek száma márciustól 225-tel nőtt, a Szlovák Takarékpénztárnál – Stefan Frimmer szóvivő szerint – az óévben nem tapasztaltak érdemi változást.

hirdetés

Hirdetés