Érettségi: manipulációt emlegetnek a szülők

Elképzelhetetlennek tartja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), hogy két korosztály felkészültsége között olyan drasztikus különbség lenne, mint azt az idei érettségi eredmények mutatják, a szervezet szerint az Oktatási Hivatal nyilvánvalóan nehezítette a feladatsorokat.

Keszei Sándor, az MSZOE szóvivője az eltérően megítélt idei érettségi eredmények kapcsán azt írta: beteges gondolatokat takar az a “szakmai vélemény”, hogy a korábbinál jóval alacsonyabb követelményszint az évek alatt a gyerekek ellustulásához vezetett. Elképzelhetetlen, hogy egy tanév alatt ennyit romlott a tanulók felkészültsége, tanulási morálja – tette hozzá.

Kitért arra, hogy az elmúlt tanévben a “szakma” megállapította: sokszor nevetségesen könnyű a középszintű vizsga és a vizsgabizottság tagjai túl engedékenyek. A “szakma” fellépésére az Oktatási Hivatal nyilvánvalóan nehezítette a feladatsorokat, a vizsgabizottságok pedig “bekeményítettek”, nehogy megint az a vád érje őket, hogy nem jártak el kellő szigorral az értékelésnél – fogalmazott.

Keszei Sándor azzal kapcsolatban, hogy a jövőben kormányrendelet határozza meg, a felsőoktatási felvételikhez mely tárgyból kell emelt szintű érettségit tenni, a vizsgakövetelmények felülvizsgálatát javasolja. Szerinte a középiskolai tananyagból ki kell hagyni azokat a részeket, amelyek tanítása a felsőoktatási intézmények feladata lenne.

Kiemelte, hogy a felsőoktatási felvételi eljárás megelőzően négy évvel kell nyilvánosságra hozni, mely tárgyból kell emelt szintű vizsga az adott alapszakon. A szóvivő a kötelező emelt szintű érettségik számát háromban határozná meg: egy kötelező idegen nyelvi vizsga és kettő szabadon választható kötelező vizsga lenne. Az emelt szintű idegen nyelv érettségi vizsga legyen “bemeneti követelmény” minden szakon – szorgalmazza az MSZOE szóvivője.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés