Estig ötszáz helyre vonultak országszerte a tűzoltók

Péntek estig a tűzoltók ötszáz helyszínre vonultak országszerte a viharok miatt. Békés megyében a legsúlyosabb a helyet. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: csak Békésben 165 helyre kellett vonulnia a szakembereknek: jellemzően fakidőlésekhez, szivattyúzásokhoz.
A megyében az eddigi információk szerint több száz ingatlanban esett kár. Mezőhegyesen négyszáz ingatlan sérült meg, ezekben többnyire a nyílászárók törtek be, vagy a tetőszerkezet rongálódott meg. Ezek közül tizenegy iskola, óvoda vagy polgármesteri20100618:MTI:M0219 hivatal volt.

A mezőhegyesi kollégiumban száz fő befogadására alkalmas helységet alakítottak ki.A kárelhárításban több száz helyi lakos, közmunkás, tűzoltó, rendőr és polgárőr vett részt – közölte a szóvivő. Csongrád megyében a vasúti forgalmat is akadályozzák fakidőlések, Csanádalberti, Pitvaros településeken több mint kétszáz lakóház teteje sérült meg a jégverés miatt. Csanádpalotán szünetel az áramszolgáltatás, csaknem húsz fát és villanyoszlopokat csavart ki a viharos szél. Pitvaroson egy hétfős családot, Csanádpalotán és Csanádalbertiben egy-egy főt kellett kitelepíteni.

Tolnában a Tamási környékén található halastavaknál homokzsákokkal erősítették meg a töltéseket, miután a megye északi részére rövid idő alatt 80 milliméter csapadék hullott.

Somogyban több mint ötven helyszínen kellett a tűzoltóknak vízszivattyúzást végezni. A somogycsicsói halastavaknál a megemelkedett vízszint Berzencét veszélyeztette, a víz ellenőrzött levezetését a megyei katasztrófavédelem irányításával hajtották végre. A tapsonyi halastó töltése átszakadt, a víz egy része a Sávoly-Sámson útjára folyt. Fejér megyében a vihar Kisapostagon, Igar-Vámpusztán, Igar-Vámszőlőhegyen és Cecén okozott károkat. E településeken 38 ház volt veszélyben, 12 lakónak kellett elhagynia otthonát ideiglenesen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés