11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld ki"Etikus" hackerképzés indul a Zrínyin

„Etikus” hackerképzés indul a Zrínyin

Szeptembertől a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatási tematikájában is szerepelni fog az „etikus hackerképzés” – közölte Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

Az etikus hekkelést az egyetem tiszti és polgári hallgatói egyaránt tanulhatják, és letehetik az ehhez kapcsolódó nemzetközileg elismert „Certified Ethical Hacker” vizsgát. A képzéssel kapcsolatos feladatokat az egyetem részéről a ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Kara végzi.

Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője a közleményben kifejezte: nagy örömükre szolgál, hogy az egyetemek is felismerték az etikus hackerképzés fontosságát, s hogy beindulhat egy sokkal szélesebb körű, a vállalati képzéseken túlmutató biztonsági képzés. A Budapesti Műszaki Egyetem és a ZMNE után pedig további intézmények jelentkezését várják, ahol a biztonság kiemelt képzési terület – tette hozzá.

A képzés indításával kapcsolatban a nemzetvédelmi egyetem egyik dékánja, Sipos Jenő a közlemény szerint úgy nyilatkozott, hogy „a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára ez az együttműködés alapvető fontosságú, hiszen az etikus hekkelés szervesen illeszkedik a modern védelmi ismeretek tárházába”.

Véleménye szerint ezen ismeretekkel kiegészülve képzéseikről elmondható lesz, hogy nem csupán a hagyományos, de a XXI. század fenyegetéseire is választ adnak. A legfejlettebb technológiai ismeretek oktatása pedig hallgatóik további pályafutása szempontjából fontos, akár állami, akár civil területen helyezkednek majd el.

A közleményben arra is kitértek, hogy a nemzetvédelmi egyetem és a NetAcademia a jövő év folyamán még további szakterületi képzés indítását is tervezi.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő