Fantomnyugdíjasok Görögországban

Fantomnyugdíjasok után nyomoznak Görögországban. A hatóságok arra próbálnak rájönni, hogy a gyanús esetek közül melyikben lehet szó csalásról. Szép számmal vannak ugyanis olyan magas korúak, akik papírjaik szerint betöltötték a 110. életévüket, és még mindig kapnak ellátást.

A gyanú szerint azonban előfordulhat, hogy a nyugdíjas már rég elhunyt, családja azonban még felveszi a havi juttatást. A görög bürokrácia útvesztőiben találtak olyan esetet is, amely szerint egy személy 1954 óta kap nyugdíjat.

Andréasz Loverdosz munkaügyi miniszter bejelentése szerint az illetékes hatóságok már elrendelték a vizsgálat lefolytatását. A nyomozás során egyelőre 321 olyan ügyre derült fény, amelyben az ellátott halála után is felvették a neki járó összeget.

A legtöbb esetben a családhoz került a pénz. A munkaügyi minisztérium szerint a lassú ügymenet miatt előfordul, hogy akár hét évig nem fut át a nyilvántartási rendszeren, hogy a nyugdíjas elhunyt.

Hirdetés