8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiFelmentést kért a Zrínyi volt rektorának ügyvédje

Felmentést kért a Zrínyi volt rektorának ügyvédje

Felmentést kért Szabó Jánosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali befolyással való üzérkedés és rágalmazás miatt megvádolt egykori rektorának ügyvédje védőbeszédében csütörtökön a Fővárosi Bíróságon (FB).

Az ügyvéd megfogalmazása szerint a bűnüldöző hatóságok nem gyűjtötték, hanem gyártották a bizonyítékokat, a terhelő tanúk pedig Andersen-mesékbe illő történetekkel traktálták a bíróságot. Az előző tárgyaláson az ügyész letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

Ezt arra hivatkozva tette, Szabó János két társa közreműködésével jogtalan előnyt próbált meg kicsikarni egy nemzetközi cégnél oly módon, hogy valótlanul azt állította a cég képviselőinek: egyes dolgozóikkal összefüggésben drog- és fegyvercsempészet miatt titkos nyomozás folyik, de ő ezt befolyásos kapcsolatai révén a cég számára kedvezően tudja befolyásolni, és így a cég nevét besározó médiabotrány is elkerülhető.

Cserébe a vád szerint a rektor azt kérte, hogy egy általa megjelölt biztonsági vállalkozással szerződjön a nemzetközi cég. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. Az elsőfokú ítéletet várhatóan egy hónap múlva hirdeti ki az FB.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő