Félmilliárdból védekeztek az árvíz ellen Borosdban

Befejeződtek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyögő-patakon, illetve a Pitypalatty-völgy településeinek körzetében az árvízvédelmi beruházások; a kivitelezés csaknem félmilliárd forintba került.

hirdetés

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Ém-Vízig) és Varbó község önkormányzata alkotta konzorcium pályázaton nyert pénzt egyebek mellett a mederkotrásra, a varbói víztározó rehabilitációjára, töltésének, az üzemi és árapasztó műtárgyának helyreállítására – mondta Vasas István, a vízügyi igazgatóság osztályvezetője.

A Nyögő-patak és a Varbói-tározó rekonstrukciójának célja egy esetleges árvíz megelőzése – tette hozzá.