Fenyő-gyilkosság – Újabb gyanúsítottat fogott el a rendőrség

Újabb gyanúsítottat fogott el a rendőrség Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban – értesült az MTI Hírcentrum.

A férfit bűnsegédként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, ha elítélik, életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat – hangzott el az m1 kedd esti Híradójában.

A szlovák férfi a gyanú szerint a gyilkos sofőrje volt. Európai elfogatóparancs alapján, Szlovákiában fogták el. A férfit a múlt héten adták ki a magyar hatóságoknak.

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a Margit körút sarkán egy piros lámpánál álló Mercedesében, az autó ablakán keresztül kilenc milliméteres sorozatlövő fegyverrel fejbe lőtték. Gépkocsija mellett egy régi típusú Mitsubishi fékezett le, és a merénylő ebből kiugorva adta le a sorozatot. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját és dzsekijét, valamint a fegyvert, egy Agram-2000-es típusú, hangtompítós géppisztolyt, amelyeket a tettes menekülés közben eldobott. Az elkövetés módja profi bérgyilkosra utalt.

Tavaly februárban Szlovákiában egy Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vették Jozef Rohácot, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő ölte meg Fenyő Jánost, továbbá a neve korábban felmerült több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is. Rohácot ebben az ügyben a Fővárosi Bíróság 2010. októberben első fokon felmentette a kitervelt emberölés kísérletének vádja alól, viszont két év börtönbüntetésre ítélte robbanóanyaggal való visszaélés miatt.

A bíróság a tárgyalás végén szabadlábra helyezte, mivel a férfi már két évet töltött előzetes letartóztatásban.

Rohác ügyvédje idén januárban az MTI-nek azt mondta: a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsított szlovák állampolgár tavaly április 18. óta Magyarországon van, vizsgálat folyik ellene.

A Fővárosi Törvényszék legutóbb január 18-i végzésében április 20-ig hosszabbította meg Jozef Rohác előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt.

Hirdetés