Fidel Castro négy év óta először újra megjelent a kubai parlamentben

Fidel Castro volt kubai államfő szombaton újra megjelent a kubai parlamentben – ez az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtétje óta -, a törvényhozás szombati rendkívüli ülésén, amely éppen az ő kezdeményezésére vitatja meg a nukleáris háború kitörésének veszélyeit.

A rangjelzések nélküli, olajzöld katonaingben érkező Fidel Castrót ovációval, éljenzéssel, felállva fogadták a képviselők, amikor a Kubai Kommunista Párt első titkárát – e posztot betegsége ellenére megtartotta magának – felsegítették a pódiumon lévő helyéhez. Castro a pódiumon állva egy előre elkészített, 12 perces beszédet intézett a kubai képviselőkhöz.

Azt mondta, hogy atomháború törhet ki, ha Barack Obama amerikai elnök elrendeli Irán megtámadását, amennyiben Teherán ellenáll az amerikai és izraeli követeléseknek, hogy hagyjon fel atomprogramjával. A Kubai KP első titkára határozott, tiszta, bár akadozó hangon beszélt. Kitért az Egyesült Államokban bebörtönzött öt kubai kém egyikének, Gerardo Hernandeznek az ügyére is. Reményét fejezte ki, hogy feleségének megengedik meglátogatását, alkalmasint szabadon is engedik Hernandezt.

A 84. születésnapját augusztus 13-án ünneplő Fidel Castro betegsége miatt még 2008-ban átadta az államfői posztot öccsének, a 79 éves Raúl Castrónak. A kubai nemzetgyűlés szombati ülésére is öccse kíséretében érkezett Fidel Castro.

Fidel Castro a 2006 júliusában elvégzett műtéte után sokáig távol maradt a nyilvánosságtól. Idén július 7-én azonban visszatért a rivaldafénybe, a mostani eseményt is beleszámítva immár tizedszer jelent meg a kubai nyilvánosság előtt, s most először a törvényhozásban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés