Fidesz: nem igazak Bárándy Gergely állításai

A Fidesz szerint nem igaz amit Bárándy Gergely (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatóján sajtóhírre hivatkozva állított, hogy a magyar kormány illetékesei március végén kaptak értesítést a Velencei Bizottságtól az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban – reagált az ellenzéki politikus kijelentéseire Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője pénteki közleményében.

Bárándy Gergely az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának szocialista tagja egy, az atv.hu-n csütörtökön megjelent cikkre hivatkozva cáfolta a külügyminiszter két nappal azelőtti nyilatkozatát.

Martonyi János akkor azt mondta: a kormány nem ismeri a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió előfeltételeit a hitel-megállapodásról, valamint azt, hogy az igazságszolgáltatás és benne a bírák nyugdíjazásának ügyét nem lehet összefüggésbe hozni a hitel-megállapodással.

A szocialista képviselő az internetes oldalon megjelentek alapján kijelentette, a kormánynak tudomása van arról, hogy pontosan milyen feltétele van a tárgyalások megkezdésének: teljesíteni kell a Velencei Bizottság, valamint az Európai Bizottság elvárásait az igazságügyi átalakítások során.

Az írás szerint a magyar kormány illetékesei március végén kaptak értesítést a Velencei Bizottságtól, hogy a testület az Európai Bizottsággal egyeztetve, öt pontban összegezte egyértelmű feltételeit az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban.

Ezzel szemben Selmeczi Gabriella pénteki közleményében leszögezi: a Velencei Bizottság eddig semmilyen formában nem értékelte a magyar kormány által az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatot, hiszen a Velencei Bizottság nem is ülésezett március 16-a óta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés