Fizetni kell – közeleg az eva-határidő

Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.

A múlt évben az eva körbe tartozó vállalkozások 172,3 milliárd forint evát fizettek be az adóhivatalnak, ami a módosított előirányzat 96 százaléka, és közel 10 milliárddal kevesebb a 2010. évinél.

Az evakulcs 2012-ben a korábbi 30 helyett 37 százalékra emelkedett, miközben az eva választhatóságának összeghatára évi 25 millióról 30 millió forintra emelkedett. A parlament által 2012-re elfogadott eva bevételi előirányzat 203,5 milliárd forint.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint az említett változás nyomán a korábbi 96 ezerről 76,2 ezerre csökkent az eva-körbe tartozó egyéni és társas vállalkozások száma.

A múlt év áprilisában (30 százalékos kulcs mellett) 32,8 milliárd forint evát fizettek be az adózók, az első negye

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés