6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiGazdag római várost tárnak fel Erdélyben

Gazdag római várost tárnak fel Erdélyben

Gazdag római várost tárnak fel Erdélyben, Hunyad-megyében, Várhely (Sarmizegetusa) közelében.

Fotó: Popular-archaeology.com

Ulpia Traianát a Kr.u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután legyőzte 106-ban a dákokat – olvasható a Popular Archaeology (http://popular-archaeology.com) régészeti hírportálon.
Virágkorában, a 2-3. században a tartományi főváros harminchektáros területet foglalt el és 25 ezer embernek adott otthont. Hatalmas fóruma, amfiteátruma, gladiátoriskolája volt, és számtalan templommal, szentéllyel büszkélkedett. Az egykor gazdag település a rómaiak 3. századi kivonulása után a népvándorlás viharának esett áldozatul.

Az első feltárásokat 1924-36-ban végezték, majd a hetvenes évek elején a régészek egy rövid időre ismét visszatértek a helyszínre. Ulpia Traiana nagyszabású feltárásai azonban csak a közelmúltban kezdődtek kanadai és román régészek összefogásával.

„A város területének eddig csupán 15 százalékát tártuk fel” – ismertette Andre Gonciar professzor, az expedíció társvezetője.

Mint kifejtette, az eddigi leletek arra engednek következtetni, hogy egy „gazdag és kozmopolita metropolisról” van szó. Az ásatások 2012 nyarán folytatódnak, amikor a fórumot és a városközponthoz kapcsolódó adminisztratív és üzleti épületek feltárását végzik el. A tervek között szerepel a lakónegyedek feltérképezése, ahogy beazonosítják Ulpia Traiana ősi temetőit is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő