Gazdasági csapdahelyzetet örökölt a kormány

Gazdasági csapdahelyzetet örökölt 2010-ben az új kormány: a megnövekedett államadósság, a romló versenyképesség és a háztartások magas devizaadóssága sérülékennyé tette a gazdaságot és a belső kereslet élénkülésének gátjává vált – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a 2010. évi zárszámadásról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben.

hirdetés

Hozzátette: az előző kormány nem tervezte meg megfelelően a bevételeket és a kiadásokat, és nem biztosította az államháztartás folyamatainak átláthatóságát sem. A kormányzat a gazdaság stabilizálása érdekében dolgozta ki két akciótervét, amelyek hosszabb távon lehetőséget teremtettek a gazdasági növekedést elősegítő strukturális reformokhoz – mondta.

A bruttó hazai össztermék (GDP) tavaly az eredetileg tervezett 0,9 százalékos csökkenés helyett 1,2 százalékkal nőtt. A gazdasági teljesítmény a válság ideje alatt öt negyedéven keresztül csökkent, 2010 első negyedévében a csökkenés megállt – fejtette ki.

Szavai szerint a beruházások 5,6 százalékkal csökkentek, az export 14,1 százalékkal, míg az import 12 százalékkal bővült; a munkanélküliségi ráta 2010-ben 11,2 százalék volt, az infláció 4,9 százalék lett, de a maginfláció alacsony maradt, a folyó fizetési mérleg pedig rekordmértékű, GDP-arányosan 2,1 százalékos többlettel zárt, a nettó adósság – tulajdonosi hitelek nélkül – 0,6 milliárd euróval csökkent, miközben a bruttó adósság 3,0 milliárd euróval nőtt.