Gyurcsány: nagyobb az esély a szétválásra

Lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform távozik az MSZP-ből, mint hogy a szocialista pártban marad – mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön újságíróknak azután, hogy Mesterházy Attila pártelnökkel tárgyalt. A volt kormányfő azt ígérte: szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be döntésüket, addig a Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége és országos tanácsa is ülésezik még.

A korábbi miniszterelnök világossá tette: a platform elnökségének többsége szétváláspárti, országos tanácsának többsége azonban “még nem”. Azt is közölte, ha úgy döntenek, hogy elhagyják az MSZP-t, “mai tudásuk szerint” képesek lesznek frakciót alakítani, vagyis vele együtt legalább tíz politikus távozik a szocialista képviselőcsoportból.

Bár neveket nem mondott, és azt sem erősítette meg, hogy tízen lépnének ki, valószínűsíthető, hogy a hét DK-tag (Gyurcsányon kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván) mellett Kolber István, az első Gyurcsány-kormány tárca nélküli minisztere és Szűcs Erika, a szociális és munkaügyi tárca korábbi vezetője is távozik, és velük tart majd a Hajdú-Bihar megyei Oláh Lajos, aki – arra hivatkozva, hogy a döntés előtt meg akarja ismerni az őt delegáló pártszervezetek véleményét – egyedüliként nem írta alá a Mesterházy Attila által kért “hűségnyilatkozatot”. Ezzel kapcsolatban a volt kormányfő mindössze annyit mondott, hogy ismeri Oláh Lajos döntését, de nincs felhatalmazása nyilvánosságra hozni. Azt viszont egyértelműsítette: azok között, akik készek távozni az MSZP-frakcióból, már nincs vita erről, csak a platform különböző testületeiben.

Gyurcsány Ferenc tájékoztatóján valószínűnek nevezte, hogy ha mennek, még az MSZP november közepén esedékes kongresszusa előtt megteszik, de érzékeltette, ez is vita tárgya. Szerinte azonban méltányolható a pártvezetés igénye, hogy ha biztossá válik a távozási szándékuk, a kongresszust már ne terheljék ezzel.

Kérdésre válaszolva azt mondta: “egy gombostűt se” visznek magukkal az MSZP-ből, és ebben az esetben – bár jogilag az élén maradhatna – természetesen lemond a Táncsics Alapítvány vezetéséről.

Arra a kérdésre, hogy az újonnan létrejövő pártot ő vezetné-e, úgy felelt: biztos, hogy részt venne a vezetésben, “ez a múlt heti vitában eldőlt”, ám további információt ez ügyben is csak szombatra ígért.

Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc – a pártelnök kezdeményezésére – nagyjából másfél órán át egyeztetett. A Demokratikus Koalíciót a volt kormányfőn kívül Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Varju László, a platform igazgatója képviselte, a pártvezetést az MTI információja szerint Mesterházyn kívül Harangozó Tamás elnökségi tag, Tóbiás József frakcióigazgató és Velez Árpád kabinetfőnök.

Gyurcsány Ferenc a találkozóról szólva hangsúlyozta: egyetértettek, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetet napokon belül le kell zárni. Kifejtette, szerinte természetes, hogy a választási vereség tanulságainak levonását vita övezi, de ő is úgy ítéli meg, hogy a ciklus feléhez közeledve ennek véget kell vetni. Két lehetőség van – tette hozzá -: az egyik, hogy az MSZP-n belül “mindenki beáll a sorba”, a másik a szétválás, és az utóbbinak lényegesen nagyobb az esélye.

Arról is beszélt, hogy ha a szakadás mellett döntenek, törekedni kell rá, hogy az békésen, “egymásra vigyázva” történjen meg, a felek ne bántsák egymást. Ezt azzal indokolta, hogy az Orbán-kormány megítélésében “szikrányi különbség” sincs köztük és az MSZP vezetése között, annak leváltása érdekében pedig együtt kell működniük, így együttműködésük alapjait nem szabad lerombolni.

Az egyeztetés után az MSZP elnökségi ülést, Mesterházy Attila pedig délután Pécsen sajtótájékoztatót tart, az előzetesen közöltek szerint más témában.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.