Halolaj és demencia: az ellen nem véd…

Az eddig rendelkezésre álló vizsgálati eredmények szerint a halolajkapszulák szedése nem óv a demenciától, nem csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét – állapította meg a Cochrane Review című nyílt hozzáférésű internetes orvosi adatbázis kutatócsapata (www.cochrane.org).

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent elemzésükben három nagy tanulmány adatait tekintették át, amelyek összesen 3500 ember bevonásával készültek, és azt vizsgálták, hogy az omega-3 zsírsavakat tartalmazó kiegészítők szedése a placebóhoz képest nyújt-e védelmet a demencia ellen.

Mint hozzátették, a tanulmányokban csak három és fél éven át követték nyomon a résztvevők egészségét, ezért nem zárható ki, hogy hosszabb távon kimutatható lenne a halolajkapszulák agyi védőhatása.

Az Omega-3 kiegészítőket, halolajkapszulákat nagyon sokan szedik abban a reményben, hogy azok védenek a szív- és érrendszeri betegségek ellen, és esetleg védő hatásúak a demenciával szemben is. Omega-3 zsírsavakat nagy mennyiségben tartalmaznak egyes zsírosabb halak, például a makréla, a lazac vagy a szardínia, ezeket hetente legalább kétszer érdemes beilleszteni étrendünkbe.

Hirdetés