Háromfős kormánydelegáció fog tárgyalni a bankszövetséggel

A nemzetgazdasági miniszter háromfős tárgyalódelegációt nevezett meg a bankszövetséggel tartandó konzultációhoz; Matolcsy György erről levélben tájékoztatta Patai Mihályt, a Magyar Bankszövetség elnökét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.

hirdetés

A háromfős kormányoldali delegációt Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár vezeti majd, tagoknak a Magyar Nemzeti Banktól Nagy Márton igazgatót, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől pedig Balogh László alelnököt kérte fel Matolcsy György.

A Nemzetgazdasági Minisztérium egyetért azzal, hogy a problémákat közösen kell megoldani, ezért is támogatja a konzultációk megkezdését – közölte a tárca.

A bankszövetség a múlt hét csütörtökön adta át a kormánynak a devizában nyilvántartott lakossági jelzáloghitelek adósai helyzetének enyhítésére vonatkozó javaslatát.

Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke egy keddi konferencián azt közölte: a bankrendszer öt év alatt több száz milliárd forintos áldozatvállalásra hajlandó a végtörlesztés miatt, ha a kormánynak átadott javaslatról egy csomagban sikerül megállapodni.