11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiHázkutatás, gyanúsítások az FKF Zrt.-nél

Házkutatás, gyanúsítások az FKF Zrt.-nél

Újabb öt embert gyanúsított meg a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos nyomozás során – közölte a rendőrség. A nyomozás során olyan információk jutottak a nyomozók birtokába, melyek újabb bűncselekmények gyanúját vetették fel.

Az egyik beszállító gazdasági társaság több esetben a leszállított áruk forgalmi értékénél lényegesen magasabb árat számlázott, ezzel jelentős vagyoni hátrányt okozva az FKF Zrt.-nek.

A nyomozók október 15-én házkutatást tartottak az FKF Zrt. egyik fővárosi telephelyén. Öt embert állítottak elő, akik közül négyen a zrt. anyagbeszerzési részlegének alkalmazottjai, az ötödik pedig a beszállító cég egyik képviselője.

A nyomozók mind az öt embert gyanúsítottként hallgatták ki, közülük egy anyagbeszerzőt őrizetbe vettek – közölte a BRFK.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya április óta nyomoz az FKF Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt. A nyáron a zrt. vezérigazgatóját a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a pusztazámori hulladéklerakó környezetvédelmi beruházásával kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő