Hoffmann: Orbán kiállt a jogszabály mellett

Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden újságírók előtt, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után.

A képviselőcsoport a tanácskozáson – Lázár János Fidesz-frakcióvezető szavai szerint – a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről tárgyalt.

Hoffmann Rózsa azt mondta a frakcióülés után, hogy egy részben stiláris, részben tartalmi módosításban egyeztek meg, ami a fenntartás és a működtetés kettéválasztásának kérdését érinti.

Közölte ugyanakkor, hogy “a többi kérdésben, amelyben módosító indítványokat kaptunk, és nem támogattuk, úgy néz ki, hogy a mi álláspontunk van többségben a frakción belül is, ahogy én ezt tudtam, hiszen a képviselőkkel egész évben kommunikáltam”.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés