12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiHorvátországban csökkentenék az éttermi fogyasztás adóját

Horvátországban csökkentenék az éttermi fogyasztás adóját

A horvát kormány törvényjavaslata szerint 2013-tól 10 százalékra csökkentenék az éttermi étel- és italfogyasztás forgalmi adóját – derül ki a zágrábi kabinet honlapján olvasható jogszabálytervezetből.


A törvényhozásnak benyújtott módosító javaslat szerint 2013. január 1-jétől mérsékelnék az áfát a vendéglátóhelyeken történő ételfogyasztás esetén, illetve az ott felszolgált alkoholos és alkoholmentes italokra is vonatkozóan.

Horvátországban jelenleg is 10 százalékos forgalmi adót kell fizetni a kereskedelmi szálláshelyeken, illetve a szállodai szolgáltatással együtt igénybe vett éttermi fogyasztások után. Ezt a kedvezményes kört terjesztenék ki minden éttermi szolgáltatásra.

A horvát turisztikai minisztérium közlése szerint az áfacsökkentés a stratégiailag kiemelt ágazat hosszú távú versenyképességét szolgálja. A nemzetközi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol a turisztikai ágazatban alacsonyabbak az adók, a válság idején is jótékony hatással van a költségvetésre, továbbá hozzájárul a szürkegazdaság kifehérítéséhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő