Illegális droglabort számoltak fel a rendőrök

Illegális droglaboratóriumot számoltak fel a rendőrök Nyíregyháza külterületén, Kordovánbokorban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Fedor Rita elmondta, hogy a főkapitányság munkatársai bűnügyi információk alapján hétfő éjjel ütöttek rajta a droglaboron, ahol tetten értek két – kábítószert, illetve annak alapanyagát előállító – férfit. A főhadnagy tájékoztatása szerint a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le mákőrleményt, valamint drog előállításához szükséges vegyi anyagokat és eszközöket.

A 25 éves kótaji és 43 éves Nyíregyháza-rozsrétszőlői lakost kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket. A nyomozás során vizsgálják, hogy a két férfi az előállított drogot hol és kiknek értékesítette, illetve azt is, mióta folytatták az illegális tevékenységet. Az ügynek várhatóan több gyanúsítottja is lesz – mondta Fedor Rita.

A sajtószóvivő kitért arra is, hogy a szabolcsi rendőr-főkapitányság Nyíregyháza környékén egy év alatt öt illegális droglabort számolt fel, a lefoglalt kábítószer-nyersanyagok feketepiaci értéke meghaladta a százmillió forintot. A korábbi négy ügyben összesen nyolc ember – magyar, illetve ukrán állampolgárok – ellen indult eljárás, ők előzetes letartóztatásban vannak.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés