12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiIMF-országjelentés - Idén 0,3 százalék lehet a növekedés

IMF-országjelentés – Idén 0,3 százalék lehet a növekedés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén 0,3 százalékos, 2013-ban 1,5 százalékos magyar gazdasági növekedésre számít – közölte szerdán közzétett, négyes cikkely szerinti éves országjelentésében a washingtoni székhelyű szervezet.

Az IMF januári közepi, felülvizsgált adatai alapján arra számít, hogy a 2011. évi 3,4 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet után 2012-ben 3,9 százalék, 2013-ban pedig 4,1 százalék lehet a magyar költségvetési deficit. A jelentés decemberi változata még 3,5, illetve 3,7 százalékos hiánnyal számolt 2012-re és 2013-ra, de – elsősorban a bankszövetséggel kötött megállapodás költségei és a bérkompenzáció miatt – 0,4-0,4 százalékponttal rontott előrejelzésén az IMF.

A szervezet úgy látja, hogy a magyar államadósság a 2011. év végi 77,7 százalékot követően 2012-ben a GDP 75,5 százalékára, 2013-ban pedig 75,1 százalékára csökken. Az IMF szerint 2012-ben átlagosan 5,0 százalékos, 2013-ban pedig 3,7 százalékos infláció várható Magyarországon. A munkanélküliség idén 11,5 százalék, 2013-ban 11,0 százalék lehet a Valutaalap számításai szerint.

Az IMF korábbi, októberi előrejelzésében 2011-ben 1,8 százalékos, 2012-ben 1,7 százalékos gazdasági növekedésre számított.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő