Immár 18 áldozatot követelt az influenza

A jelenlegi szezonban már 18, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) – közölte Paller Judit megbízott tiszti főorvos.

Az áldozatok közül 15 betegnél az influenza H1N1 vírusát, háromnál a B-vírust mutatták ki a vizsgálatok. Az influenza elleni védőoltatást egyikük sem kapta meg – tette hozzá Paller Judit.

A tiszti főorvos elmondta: az elhunytak közül 14 felnőtt egy vagy több krónikus betegsége miatt fokozottan veszélyeztetett volt, három esetben még nem zárultak le a vizsgálatok. Az elhunytak között egy öt éven aluli gyermek volt, tízen 35 és 59 év közöttiek, heten pedig a 60 éven felüli korcsoportba tartoztak.

Az ÁNTSZ egy korábbi közlése szerint egy embernél nem találtak kockázati tényezőt.

Hirdetés