Indokoltnak tartja a terepjárókat a terrorelhárítók vezetője

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője visszautasította a szervezetét ért vádakat, majd úgy fogalmazott: szerinte az, hogy a közelmúltban a feladataikra leginkább alkalmas Audi típusú terepjárót szereztek be nem luxus, hanem szakmai döntés volt.

Hajdu János, a TEK főigazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza: munkájukról az elmúlt napokban valótlan állítások jelentek meg a sajtóban, ezek nagy része szerinte “nyilvánvaló politikai célzattal” született, amivel azonban – mint fogalmaz – külön nem kíván foglalkozni. Korábban a Blikk számolt be arról, hogy a Terrorelhárítási Központ több Audi Q7 típusú luxusautót is kapott a veszélyes bűnözők elleni harcához.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a lapnak akkor azt mondta, a központ több eszközhöz jutott az elmúlt időszakban, és ezek a beszerzések a jogszabályi előírásoknak megfelelően történnek.

A TEK vezetője szerint a közelmúltban beszerzett Audi típusú terepjáró a feladataikra leginkább alkalmas jármű, amelyet egy 2010-es rendőri pályázat alapján választottak ki. Hajdu János szerint a gépkocsit nem a szervezet vezetői, hanem a bevetési állomány használja, így a kommandósok “tekintélyes mennyiségű” felszerelésükkel épségben és gyorsan juthatnak el egy-egy akció helyszínére.

A központ főigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a környező országok hasonló egységei is ugyanilyen kategóriájú autókat használnak. Hozzátette: “ez nem kényelem és nem luxus kérdése, ez szakmai kérdés”.

Hajdu János közleményében cáfolta azokat az információkat, hogy az egyik újonnan beszerzett terepjáró összetört volna egy balesetben.

A Terrorelhárítási Központ vezetője közleményében visszautasította Bajusz Ferenc rendőr őrnagynak a Facebook közösségi portálon kifejtett és a magyar sajtóban több helyen idézett állításait is, amelyek szerinte “durván és igazságtalanul” sértik több száz, az életét rendszeresen kockára tevő kollégáját.

Bajusz Ferenc oldalán – Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében – “vérlázítónak” nevezi, hogy miközben az általa “semmirekellő társaságként” emlegetett TEK “Q7-es Audikkal furikázik”, addig a “végeken” semmire sincs pénze a rendőrségnek.

Az MSZP korábban a terepjárók beszerzésével kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a kormány folyamatosan “saját luxusára költ”, miközben az emberek egyre nehezebben élnek az alacsonyabb bérek és a növekvő árak miatt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés