Januártól egységes szervezetben működik az adó- és a vámhatóság

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal valamint a Vám- és Pénzügyőrség a január 1-től létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsó fokú szervek – ismertették a két hatóság szóvivői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A vámhatóság az elmúlt időszakban több száz millió és milliárdos nagyságrendű adócsalást derített fel; az, hogy egy szervezetben működnek majd, felgyorsíthatja a nyomozást, és a kármegtérülés is nagyobb lehet – közölte Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.

Az APEH már október 1. óta háromszintes rendszerben működik; a vámigazgatásban januártól jelentősen változnak a hatáskörök és illetékességek. Burillák Attila, az APEH szóvivője elmondta: az új szervezet költségvetése 3,5 milliárd forinttal haladja meg az elődszervezetek idei együttes büdzséjét, de ez a hatékonyság emelkedésében megtérül majd.

Az integráció a végrehajtás terén a legelőrehaladottabb; az adó- és vámos ügyfélszolgálatok két-három éven belül válnak teljesen integrálttá – ismertette Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés