Jön a pályakezdő minimálbér?

Mivel a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve lehetőséget biztosít a kormánynak, hogy differenciált minimálbért állapítson meg, a kormány megfontolja, hogy a pályakezdőknek külön minimálbért vezessen be.

Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte pénteken az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy ez fontos lépés a pályakezdők álláshoz, és így munkatapasztalathoz juttatásához.

Az Európai Unió (EU) 27 tagállamból 20 ország alkalmaz minimálbért, közülük 11 tagállamban van életkor szerinti differenciálás, így Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Ahol bevezették, érezhetően javult a pályakezdők foglalkoztatási aránya – mutatott rá a minisztérium.

A tárca kiemelte azt is, hogy az életkor szerint differenciált minimálbér bevezetését számos egyeztetés fogja megelőzni. Az intézkedés – tették hozzá – bevezethető úgy, hogy az ne járjon az idősebb munkavállalók leépítésével.

Minimálbért jellemzően a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban, az összeszerelő üzemekben foglalkoztatott, alacsony képzettségű munkaerő kap, az intézkedés így nem érinti a jól kvalifikált, diplomás, nyelveket beszélő fiatalokat – olvasható a közleményben. Az NGM hozzáteszi, hogy jelenleg a pályakezdők mindössze tizedét foglalkoztatják minimálbéren.

Magyarországon a 14-25 éves korosztály munkanélküliségi rátája 27 százalékos, az EU 8 tagországában még ennél is rosszabb a helyzet. Ebben a korosztályban Magyarországon 200 ezren dolgoznak, míg több mint 70 ezren munkanélküliek. Ez jellemzően két okra, a megfelelő képzettség és munkatapasztalat hiányára vezethető vissza – áll a minisztérium közleményében.

Ebben rögzítették azt is, hogy érzékelve a problémákat, a kormány határozott lépéseket tett: átalakította a szakképzés rendszerét, járulékkedvezményekkel segíti a foglalkoztatást (Start-kártyák), fiatalok vállalkozóvá válását segítő programot hirdetett, amit rövidesen gyakornoki program követ majd. Ez utóbbi a középfokú szakképzettséggel rendelkező munkanélküli fiatalok munkatapasztalat szerzését szolgálja majd – emlékeztetett az NGM.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés