Kábelek szanaszét

Fákról és bokrokról csüngenek le, sőt még az útra is belógnak – vezetékek hevernek szanaszét az egyik pécsi utcában. Két hete vágták le a rég nem használt telefonkábelt, de azokat ott is hagyta az alvállalkozó. Munkatársaink keresték azt a céget – ami a lakók elmondása szerint – végezte a munkákat, de az illetékesek egyelőre elérhetetlenek.

Két oszlopot vágtak ki a szerelők az egyik pécsi utcában. A lakók csak arra lettek figyelmesek, hogy hátramaradt a csonk. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem hogy a kábeleket is hátrahagyták, amik szanaszét hevernek a kertekben. Olyan vezetéket is találtak kollégáink, amit a bejárati kapunál, a postaládára fektettek.

Schilli Zoltán mutatja a levágott és otthagyott kábelt.

Schilli Zoltán azt mondja: hozzá kopogás nélkül mentek be a szerelők, és végezték a dolgukat. a ház lakói szóhoz sem tudtak jutni. Néhány munkás gyakorlatilag tőből levágta a vezetéket – tette hozzá Schilli Zoltán.

Az utcai lakó szerint használaton kívüli telefonkábel lehetett az, amit a munkások levagdostak. Az okot azonban nem tudják, ráadásul el sem vitték a vezetékeket.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés