Kadhafi vegyifegyvereket is bevethet?

Tömegpusztító fegyvereket is bevethet saját népe ellen Kadhafi líbiai vezető – mondta Lord David Owen volt brit külügyminiszter, aki szerint a nemzetközi közösségnek repüléstilalmi övezetet kellene létesítenie Líbia légterében.

A veterán brit politikus, aki rendszeresen kommentál külpolitikai fejleményeket a sajtóban és a médiában, a BBC rádió szerda reggeli politikai hírmagazinjában nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Kadhafinak rendelkezésére állnak vegyi és biológiai fegyverek, és mivel “mélységesen instabil” személyiség, ezeket használhatja is a felkelés részvevői ellen.

Lord Owen szerint katonailag teljes mértékben kivitelezhető a líbiai repüléstilalmi övezet, hogy megakadályozzák a líbiai légierő bevetését a lakosság ellen, bár ehhez ENSZ-határozat kellene.

A francia Európa-ügyi államtitkár félelemkeltőnek nevezte Moammer Kadhafi előző esti televíziós beszédét. Laurent Wauquiez egyúttal bejelentette: Párizs újabb különgépeket küld Tripoliba a francia állampolgárok kimenekítésére. “Ez a felvétel félelemkeltő, borsódzik tőle az ember háta: a nyelvezet, amit használ, a gyalázkodás, a szavak erőszakossága, a politikai perspektíva teljes hiánya. Franciaország a leghatározottabban elítéli ezt az egészet” – fogalmazott a francia kormánytag a Canal+ kereskedelmi televíziónak adott interjúban.

Wauquiez elmondta: kedden egy első különgéppel 167 francia állampolgárt, köztük hetven gyereket menekített ki a külügyminisztérium Líbiából. Egy második járattal mintegy kétszáz ember szerdára virradóra érkezett meg Párizsba. Mindkét gép újra elindul Tripoliba, hogy “mindenkit hazahozzon” – tette hozzá az államtitkár.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés